Ezen a héten minden nap elmentem a taekwando edzésre. Na, nem véletlenül, hanem mert úgy döntöttem, komolyan veszem amit elkezdtem áprilisban.
Az első edzésre egyértelműen csak a kíváncsiság vezetett. Igazából nem tudtam mi az a taekwando, vagy 태권도. A karatéról volt csak valami halvány fogalmam, de azt gondoltam, ha már itt vagyok, meg kell ismernem Korea nemzeti sportját is. Másrészt, amúgy is szerettem volna rendszeresen mozogni, és bár voltam néha futni a közeli erdőben és jártam a szabadtéri és az iskolai edzőteremben is, hiányzott a társaság.
Otthon aerobic órákra járok, ha van időm hetente kétszer. Itt is így vágtam bele - heti egy-két óra mozgás jól fog esni a sok ülőmunka, előadás és számítógép előtti görnyedés mellett.
Az edzőterem egy sarokra van tőlünk, a korosztály elég széles, nyolc-tízéves gyerekektől kezdve huszonéves feketeöves tanulókig járnak ide. Ehhez a társasághoz csapódott a KDI Taekwando Klub nyolc fős csapata, amelynek én vagyok (szokás szerint...) a legidősebb tagja. Mint később kiderült épp egyidős vagyok a Mesterrel.
Hát igen, a Mester (a Mágus ;))) ... Igaz, hogy megszerettem a taekwandot, de ez nagyon-nagy részben annak köszönhető, hogy tőle tanulunk. Ha van olyan fogalom, hogy "jó tanár", akkor azt róla kellene mintázni. Mitöbb, "jó ember": három gyereke van, szülei segítségével neveli őket (elvált), és nem munkának, hanem hivatásnak tartja a sportot. A pénz "opszojo", azaz nincs... mert nem is fontos. Állítása szerint a nemzetközi diákokkal nem nagyon szeretnek más oktatók foglalkozni, mert nyűg. A külföldiek kevésbé fegyelmezettek - össze-vissza járnak órákra, ha ott vannak nem figyelnek, a tandíjat késve fizetik, és így tovább. (Ezt sajnos nem tudom a mi esetünkben sem cáfolni).
Mint a képen látható, már van egyenruhám és hozzá sárga övem. Ami a földet jelképezi: már megvan a talaj, ahonnan kihajthat a növény... A következő öv színe ugyanis zöld lesz.
Hogy milyenek az edzések? Mindig nyújtással kezdünk, aztán erőnléti gyakorlatok jönnek (futás, ugrálás, stb), majd vagy rúgásokat gyakorlunk (párban vagy együtt) vagy a pumsét품새 (karatéban: kata). Most hogy egész héten ott voltam az edzésen, végre elmondhatom hogy már tudom az első három pumsét. De még nem árt gyakorolni, hogy tényleg élvezhető módon, szépen, pontosan tudjam előadni... A karatéhoz képest, egyébként, a legnagyobb különbség az, hogy itt a rúgásoknak nagyobb szerepe van. Úgy tartják, hogy a lábbal messzebbre lehet elérni mint a kézzel, egyúttal az is a háttérben meghúzódó érv, hogy a kéz túl nemes ahhoz, hogy a harcban használják. Ezt alátámasztani látszik az a megfigyelésem is, hogy itt szinte minden munkához kesztyűt húznak.
Az edzés után jól megérdemelt korsó sört egy húzással legurította Sin Mester. Nem is maradt el az eredménye, az italozás után egy noraebangban kötöttünk ki... ahol kiderült, hogy nem csak a sportban jó, kiváló énekhangja is van.
