Nem véletlenül "tűntem el" - egyszerűen annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy nem tudtam leülni és megírni az élményeimet. Most igyekszem bepótolni...

Ott kezdődött, hogy pénteken koreai nyelvcsoportunk tanulmányi kirándulásrt tett a szöuli elnöki palotában. Hihetetlen biztonsági intézkedések mellett kerülhetett rá sor, hetekkel ezelőtt le kellatt adni az útlevél számunkat, és a palota környékére is csak engedéllyel rendelkező gépjárművel tudtunk behajtani. A nagy várakozás irtózatos csalódásba csapott át a látogatás végére: ugyanis az elnöki palota kertjét látogattuk meg, a palotát háromszáz méterre közelíthettük meg, a vendégházba is csak az ajtón keresztül kukucskálhattunk be. A dolgot csak tetézte, hogy az összesen negyven főből álló, köztük 90% külföldi latogató csoportot koreai nyelven vezették körbe, úgyhogy az utikönyv informatívabb volt mint amit ott hallottunk. Az ideutazóknak tehát csak azt tanácsolnám, hogy NE vegyék a fáradtságot, mert azt, hogy a kék színű tetőcserepek miatt nevezik a palotát "kék háznak" a kerítésen kívülről is nyugtázni lehet.

Kicsit kompenzálta a csalódottságunkat, hogy utána egy hagyományos koreai étteremben bibimbab mellett eredeti hangszereken játszott népzenét hallgatthattunk. A képen látható hathúros hangszer húrjai zsinórok, ezért nehezebben feszíthetők ki. A hangszer megszólaltatásához a bal kéz gyűrűsujjára erősített fagyűszű kell, amivel elég erőt ki lehet fejteni ahhoz, hogy a jobb kézben tartott fa pálcikával megpendített húr hangot adjon ki.

A koreai népzene hangzása a kínai népzenére emlékeztet, de jó tudni, hogy ez is pentaton alapokra épül (csakúgy mint a magyar népzene). Az ütős hagszerek véleményem szerint sokkal nagyobb zenei élményt adnak, erről már írtam az újévi élményeim kapcsán. Van fúvós hangszer is, a bambuszból készült fuvola hangja jól illeszkedik a zsinór-húros hangszerekhez. A húros hangszerekre visszatérve: van még 12 húros pengetős változat, valamint egy húros vonós. Utóbbi mérete a bendzsóé, a hangja meg olyan mintha egy íjat próbálnál vonóval megszólaltatni... khm, mit mondjak... érdekes...

A pénteki napunk azonban nem ért itt véget, ugyanis végre-valahára eljutottunk egy rendes táncos bulizós helyre, egy salsa klubba. Ugyan én egy héttel azelőtt tanultam csak meg a salsa alaplépést, ez nem fogott vissza abban, hogy táncra perdüljek a profikkal!

A parti egyes számú hősének én Munirt tekintem, a bangladesi muzulmán KDI hallgatót, aki életébel először próbált meg táncolni, és a salsa klubban is kimerészkedett a táncparkettre! Pedig nem is ivott ;)

A partiról egyébként csak azért mentünk haza hajnal előtt, mert tudtuk, hogy másnap is mozgalmas napunk lesz. Szombaton ugyanis ellátogattunk a Gangwa szigetre, ahol megmásztuk a Manisant, ami a kellemes tavaszi napon is felhőben úszott. A jobboldali kép egész jól visszaadja a hangulatát. Miután levánszorogtam a hegyről (a térdem megint hevesen tiltakozott), egy hangulatosnak csak nehezen nevezhető - de legalább friss áruval dolgozó halászfalu éttermében teletömtük magunkat tengeri herkentyűkkel és friss sült hallal. A bőséges késői ebéd csúcspontja a "szálkaleves" volt, amit nagy méretű lefilézett hal maradékából főztek.

A szigeten még kb. másfél napnyi látnivaló lett volna, az UNESCO világörökség részének nyilvánított dolmen csoport... amiről majd írok később, ha láttam.