Terveim szerint csak a jeti lábaimról írtam volna ma nektek, de az Élet közbeszólt, úgyhogy fotós karrieremről is olvashattok alább...

Szerényen, kezdem a lábaimmal, amelyekről (ha eddig nem tudtátok volna) közölnöm kell, hogy 39-es méretűek. Hogy ez mitől lett JETI láb? A történet onnan indul, hogy mielőtt kijöttem volna Szöulba, mindenki azt mondta, hogy ne izguljak a ruhák pakolásával, mert itt mindent lehet kapni, ráadásul olcsóbb mint otthon. Felbuzdulva ezeken a kijelentéseken, a januári bőrönd pakolás közben úgy döntöttem, hogy otthon hagyom az amúgy is lassan cserére szoruló nyári cipőimet.

Végre itt is tavasz van, néha már nyáriasan meleg, 25-27 C is van, halaszthatatlanná vált a cipő vásárlás. Az itteni választék már első ránézésre is furcsa (ld. például a mellékelt fotón a magassarkú sportcipőket!). Az első néhány boltban ért kudarcom után rá kellett jönnöm, hogy a cipő nem ruha :-) Legalábbis abban az értelemben nem, hogy "mindent és olcsón" tudjak venni. A nagy probléma ugyanis az, hogy az én lábméretemre már nemigen készül cipő!

A cipők méretezése itt milliméterben történik, 5 mm-ként számoznak. A női cipő boltokban kapható méretek: 230, 235, 240, 245 és 250. PONT. A Wikipédia szerint ez pont jó lenne nekem is, de mégsem! Egy másik cipőméret átszámító táblázat szerint a 25 cm-es, azaz 250-es méret éppen a 39-es cipőméretnek felel meg, de én alig tudtam bepasszírozni a lábamat a 250-esbe. Így szó szerint le kellett mondanom arról, hogy csak egyszerűen besétálok egy cipőboltba és veszek magamnak egy cipőt. Jetilábú vagyok a koreaiak között... :-(

Viszont lassan amatőr fotós helyett "fél-amatőr" fotóssá lépek elő! Az Indafotó cseresznyevirágzásról készült fotókat kért az olvasóitól (nézőitől), és az egyik képem bekerült a 36 fotóból álló válogatásba! Érdekes, de nem a szerintem legjobb, hanem egy másik, de hát döntsétek el ti... A 36 képből álló diavetítés harmincadik fotója az enyém "Viragok1" címmel. Az Indafotó albumomat is megnézhetitek itt, de a Picasan (és egy hete már a Facebookon is) vannak további fotóim.

Szerző: OpenMinded  2009.04.19. 04:45 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szoul2009.blog.hu/api/trackback/id/tr451073715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.04.19. 21:45:22

jaj nagyon büszke vagyok rád!!! :)
a jetilábat pedig egyszerűen TUDTAM, hogy fel fogod használni :D

JulesetJim 2009.04.20. 16:43:32

Még jó, hogy nem melltartóval adódott a probléma... Egyébként ez azért olyan ügy, amelyre 'Brüsszel' megoldást ad.
süti beállítások módosítása