Mindez még kedden történt, és sűrű bocsánatkéréssel tartozom azok felé, akik abban bíztak, hogy megint megelőzöm az Indexet, és hamarabb megírom a koreai aktuálpolitika fejleményeit mint azt máshol magyarul olvashatnák. Rengeteg kifogásom van, hogy miért nem írtam azóta, de álljon itt a legnyomósabb: nem volt időm...
Hétfőn Észak-Korea azzal került a nemzetközi sajtó címlapjára, hogy bejelentette (amit eleinte letagadott, a szeizmikus mozgások okát firtató kérdésekre), hogy kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Másnap Dél-Korea csatlakozott a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen küzdő nemzetközi egyezményhez (Proliferation Security Initiative), mire szerdán Észak-Korea bejelentette, hogy ezt (mármint a tömegfegyverek elleni kiállást) "hadüzenetnek" tekinti.
Ne feledjük, nincs egy hete, hogy szombaton öngyilkos lett a 2003-2008 között hivatalban lévő volt Koreai elnök, és csak ma, a temetés napján lett vége a nemzeti gyásznak. Nehéz lenne véletlennek tartani az események ilyen összecsengését. A korrupciós botrány elől a halálba menekülő volt elnök szimpátiát élesztett a déliek felé, gyorsan lépni kellett, hogy a reflektorfény ismét Phenjanra essen...
Sokan aggódva kérdezték, hogy akkor most háború lesz-e? A saját véleményem helyett inkább idézem a professzoromat, akitől a nyári szemeszterben a Nemzetközi kapcsolatok Kelet-Ázsiában Szemináriumon sajátíthatom el a térség ismeretét. David Park szerint nagyon valószínűtlen, hogy Észak-Korea beváltaná a fenyegetését. Ismert tény, hogy az országuk teljesen legyengült gazdasági és fizikai értelemben is. Milliók éheznek, a gyerekek alultápláltak, a katonáknak sem tudnak elég élelmiszert adni (a napi fejadag állítólag egy tál rizs). Ilyen állapotban öngyilkosság lenne háborút indítaniuk. Másrészt belpolitikai indíttatása is volt a robbantásnak: megmutatni, hogy az ország képes megvédeni magát - kedden ezt tömegfelvonuláson ünnepelték. Kim Jongil célja egyértelműen az, hogy figyelmet kapjon, és nem az, hogy valós ellenakciót provokáljon. Azért, biztos ami biztos, a katonaság készültségi fokozatát 2-es szintre emelték, amire az 1954-es háború óta ötödször került sor.
Roh elnök gyászszertartásán több mint egymillióan vettek részt, többségük az elnök kampányának idején elterjedt sárga szalaggal. A televízióadások élőben közvetítették a gyászmenetet és az azt kísérő emlékkoncertet. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország az elnököt gyászolta, függetlenül a pártállástól. Amikor az előző bejegyzést írtam, azon tűnődtem, vajon hogyan fogadják itt az emberek, hogy volt elnökük saját kezével vetett véget az életének. A válasz: megrendülten, zavarodottan, és többen dühösen - dühüket azokra irányítva, akik öngyilkosságba kergették a korrupciós vádak ellenére is nagyra becsült politikust. Nem véletlenül rendeltek többezer rendőrt a városba...
